Csemiczky Miklós-Varró Dániel: A brémai muzsikusok

A brémai muzsikusok - Csemiczky Miklós meseoperája Varró Dániel szövegére
A Grimm meséje nyomán készült mű új változatának bemutatója

Közreműködik:

Duna Szimfonikus Zenekar
a Nemzeti Énakkar Férfikara
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakának növendékei
Vezényel: Sándor Szabolcs
Dramaturg: Györgyfalvay Katalin
Rendező: Almási Tóth András

A brémai muzsikusok

„Olvass nekem egy mesét!” Vagy: „Mondj nekem egy mesét!”

Hányszor kérleltük szüleinket gyermekkorunkban, és hányszor kértek erre minket is gyerekeink. Igen, a mese természetes közege a felolvasás és az elmondás. Na de mese énekelve? Pláne, ha operaszínpadon történik? Bár, ha belegondolunk, talán nincs is a két dolog olyan messze egymástól.Tudható ugyanis, hogy a régi korok mesemondói (rapszodoszok, igricek, jokulátorok, bárdok stb.) tulajdonképpen énekmondók voltak, vagyis, a mesét a „hétköznapi” beszédmódtól eltérően, egyfajta „emelkedettebb” stílusban (a hétköznapi beszédnél ritmikusabban, nagyobb hanglejtéssel, nagyobb hangsúlyozással) adták elő, ezzel mintegy jelezve azt, hogy amit a hallgató hall, az valamiképpen kívül esik a hétköznapi dolgok szféráján.

Mert hát mi is a mese valójában?

Történet, melyben különös módon vegyülnek egymással a valóság és a képzelet elemei. Így aztán nem csoda, ha a mesében magától értetődő természetességgel jelennek meg sosemvolt lények (manók, sellők, sárkányok stb.), vagy emberi nyelven szólalnak meg növények, állatok, sőt, olyan, élettelennek hitt dolgok is, mint például a kövek.

A Brémai muzsikusok című, a Grimm fivérek által gyűjtött, jól ismert, csodálatos mesében is emberi nyelven szólalnak meg az állatok, sőt, a mese jelenlegi operaváltozatában énekelnek is, ahogyan egy operában ennek lennie kell. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindannyian hallottunk már éneklő kutyát (pl. egy elszáguldó, szirénázó mentőautó inspirációjára), vagy behízelgően dudorászó macskát, rekedt rockénekest is megszégyenítő profizmussal fellépő kakast, vagy akár önfeledten áriázó szamarat–no jó, őt a maga kissé visszafogott módján. Tehát a képzelet talán nem is esik annyira messze a valóságtól. Ki tudja...

Minden mesének elengedhetetlen tartozéka a mese végére tartogatott tanulság. Ez a–minden esetben pozitív alapigazságokat megfogalmazó–végkicsengés természetesen sokféle lehet, a „gonosz megbűnhődik, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát”-típusútól kezve az árnyaltabb, rejtettebb változatokig. Mi,valljuk be–legyünk bár gyerekek, vagy felnőttek–nemigen szeretjük, ha holmi tanulságokkal traktálnak bennünket. (Az emberi természet már csak ilyen...) Érdekes, hogy mégis jobban elfogadjuk őket, ha egy mesébe csomagoltan találkozunk velük.

A Brémai muzsikusok operaváltozatában kissé továbbgondoltuk (a többes szám Varró Dánielre, a szövegkönyv írójára és Györgyfalvay Katalinra, a dramaturgra vonatkozik) a történetből levonható lehetséges tanulságokat, és igyekeztünk azokat minél világosabban (és szórakoztatóan!) megfogalmazni, szövegben, zenében egyaránt.

Ám, hogy mik is ezek a tanulságok, bolond lennék itt elárulni, hiszen akkor–érthető okokból-- ”magam alatt vágnám a fát”, amit bizony nem tennék, mert én is tanultam a...tanuságokból.

Jó szórakozást!

Csemiczky Miklós