Szigeti József Nemzetközi Hegedű és Brácsaverseny

2012. szeptember 6-15.
Budapest

A budapesti zenei versenyek sorában hagyomány  a világhírű magyar hegedűművészről Szigeti Józsefről elnevezett nemzetközi hegedűverseny ötévenkénti megrendezésre. A 2012 szeptemberi megmérettetés különlegessége, hogy versenyünket fiatal hegedűsök és brácsások számára is meghirdettük. 

Szigeti József prominens képviselője volt a Hubay Jenő vezette világhírű magyar vonósiskolának, művészete zeneszerző-óriásokat ihletett meg, művésztársaival a szóló-és kamarairodalom remekműveit rendkívül magas színvonalon, páratlan eleganciával, technikai tökéletességgel szólaltatta meg. 

Az általa fémjelzett verseny programját, tematikáját a hetvenes évek elején még személyesen beszélte meg Kovács Dénessel a Liszt Ferenc Zeneakadémia akkori hegedűművész rektorával. A műsor azóta is Szigeti József elképzeléseit, szellemiségét őrzi.

A fiatal hegedűsök világszerte egyre több versenyen bizonyíthatják tehetségüket, s  talán a brácsásoknak kevesebb lehetőségük adódik a bemutatkozásra. Ezért gondoltuk, hogy ez a Szigeti verseny esélyt adhat arra, hogy a két vonós hangszer művelői, a hegedűs és brácsás tehetségek együttesen szerepelhessenek, tudásukat, művészetüket ilyen módon is megismertethessék az érdeklődőkkel.  

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.  

 

Szigeti József (Budapest, 1892. Szeptember 5. – Luzern, 1973. Február 20.), hegedűművész.

Hubay Jenő tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián. 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szerepléseivel. 1906-tól Angliában élt, és pedagógusként is hírnevet szerzett. 1917–1924 között Genfben a konzervatóriumban tanított. 1925-ben hangversenyezett először az USA-ban, ahol 1926-ban letelepedett. Századunk első felének nagy zeneszerzői, Igor Sztravinszkij, George Enescu, Maurice Ravel, Szergej Prokofjev műveinek megismertetésében jelentős szerepe volt. 1932-tõl a II. Világháború kitöréséig többször lépett fel Magyarországon, utoljára 1939. Április 20-án. 1928-ban Bartók Béla Szigetinek ajánlotta Első rapszódiájának zongora-, majd zenekarral kísért változatát. 1939-ben Szigeti a New York-i Carnegie Hallban mutatta be Bartók Kontrasztok c. Kamara-művének első, kéttételes változatát Benny Goodman és Petri Endre közreműködésével. 1940 áprilisában a New York-i Columbia cég a végleges, háromtételes változatot vette hanglemezre Bartók Béla, Szigeti József és Benny Goodman klarinétművész tolmácsolásában. Koncertezett Bartókkal a New York-i Congress Hallban is. Együtt készítettek átiratot Bartók Gyermekeknek c. Sorozatának hét darabjából Magyar népi dallamok címmel. A hidegháború időszakának kezdetén „nemkívánatos elemnek” nyilvánították, egy ízben internálták is. 1948-ban a budapesti Bartók-fesztiválra egy Bartókról írt cikket küldött, amely megjelent a fesztivál műsorfüzetében. 1951-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, de nemsokára végleg Svájcba költözött. A hangversenyezést az ötvenes évek végén abbahagyta. 1963 őszén a Weiner-Bartók-fesztivál díszelnökeként járt Budapesten és módszertani előadást tartott. A római Accademia di Santa Cecilia tagja volt.

 

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS JELENTKEZÉS

A versenyen bármely ország fiatal művésze részt vehet, aki 1980. január 1. után született.

A nevezési lapot kérjük 2012. május 1-ig nyomtatott betűkkel kitöltve a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. címére (1054 Alkotmány u. 31.) vagy a következő e-mail címre: liszkay.maria@hu.inter.net elküldeni.

A jelentkezési laphoz az alábbi mellékleteket kérjük csatolni:

         A/ szakmai önéletrajz
         B/ zenei képesítés igazolása
         C/ a zenei élet egy kiemelkedő személyiségének ajánlása
         D/ személyi igazolvány / útlevél másolata
         E/ névvel ellátott két db fekete-fehér fénykép
         F/ a jelentkezési díj befizetését igazoló postai utalvány, vagy annak másolata

Jelentkezési díj 140 Eurónak megfelelő forint, melyet kérünk, utaljanak át a következő bankszámlára:
Magyar Államkincstár 10032000-00286978-00000048
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny

A versenyzők 2012. június 10-ig értesítést kapnak jelentkezésük elfogadásáról. A jelentkezés csak az igazolólevél vétele és a jelentkezési díj befizetése után tekinthető érvényesnek. A jelentkezési díjat visszalépés esetén nem térítjük vissza.

A versenyre egyidejűleg mindkét kategóriában is lehet jelentkezni, ebben az esetben is csak egy jelentkezési díjat kell befizetni.

A VERSENY LEBONYOLÍTÁSA

A verseny három fordulóból áll: elődöntő, középdöntő és döntő.

A versenyrendezőség minden versenyzőnek gyakorlási lehetőséget, valamint minden forduló előtt egy helyszíni próbát biztosít.

Valamennyi forduló nyilvános. 

A szereplések sorrendjét a megnyitáskor tartott sorsolás dönti el, a kialakult sorrend a verseny egész folyamán érvényben marad.

A résztvevők a verseny elődöntőjében szólódarabokkal, a középdöntőben – részben – zongorakísérettel, míg a döntőben zenekari kísérettel lépnek fel.

Kívánságra a versenyrendezőség díjtalanul biztosít zongorakísérőt. A versenyző saját kísérővel is felléphet, de ebben az esetben a kísérő összes költségét vállalnia kell.

Az ünnepélyes díjkiosztás után a díjnyertesek gálakoncerten szerepelnek. Közreműködésükért és a verseny programjában készített rádió- és TV- felvételekért, valamint ezek további felhasználásáért tiszteletdíjra nem tarthatnak igényt.

SZÁLLÁS

A verseny rendezősége a külföldi/vidéki versenyzők, ill. Kísérőik számára – kérésre – önköltséges alapon biztosít szállást. A szállásról a jelentkezés elfogadása után részletes információt küldünk.  A szállás a döntőbe jutott versenyzők számára a verseny befejezéséig térítésmentes.

DÍJAK   

I. Díj         8000 €
II. Díj        6000 €
III. Díj       4000 €

A felsorolt díjak mellett számos külföldi és magyar intézmény - fesztivál, koncertrendező - ajánl fel különdíjakat ill. szerződéseket a díjnyertes művészeknek.

ZSŰRI ÉS ÉRTÉKELÉS

A zsűri 1-25-ig terjedő pontszámokkal értékeli a teljesítményeket. A pontszámokat a zsűri szigorúan bizalmasan kezeli, a továbbjutott versenyzők névsorát ABC sorrendben hozza nyilvánosságra.

Várhatóan a középdöntőbe 12, a döntőbe pedig 6 versenyző jut be.

A zsűrinek jogában áll az egyes díjak odaítélésétől eltekinteni, vagy a rendelkezésre álló díjak összetételét módosítani. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet.

A NEMZETKÖZI ZSŰRI NÉVSORA

Eduard GRACH – Oroszország – zsűrielnök
BÁRSONY László – Magyarország
Gérard CAUSSÉ– Franciaország
Siegfried FÜHRLINGER – Ausztria
Rivka GOLANI – Nagy-Britannia                      
KELEMEN Barnabás – Magyarország 
PERÉNYI Eszter – Magyarország
Lucie ROBERT – USA
Takashi SHIMIZU – Japán

 

SZERKESZTŐSÉG

PERÉNYI Eszter
BÁRSONY László
KELEMEN Barnabás

VERSENYTITKÁRSÁG

Minden további információval rendelkezésre áll a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft-nél Liszkay Mária, menedzser, a verseny titkára.

1054 Budapest, Alkotmány u. 31.
Telefon: 266-14-59, 302-4961
Telefax: 302-4962
E-mail: liszkay.maria@hu.inter.net

A verseny műsora (hegedű és brácsa)

A verseny beosztása

Jelentkezési lap